Pascal összeadógépe

Az első, egységes egészként működő összeadógépet Blaise Pascal francia filozófus tervezte 1642-ben. A munkát Schikardtól függetlenül végezte és gépe nem is volt olyan fejlett, mint Schikardé. A gépet Rouenben adóbeszedőként dolgozó apja számára készítette az akkor 19 éves Pascal, hogy megkönnyítse annak munkáját. A számológép megmaradt az utókornak. A számokat a gép elején lévő kerekeken kell beállítani, az eredmény pedig a gép tetején lévő kis ablakokban látszik. Ez az eszköz tízfogú fogaskerekeket tartalmaz. A fogaskerekek minden foga egy-egy számjegynek felel meg 0-tól 9-ig. Minden helyiértéknek megfelel egy ilyen fogaskerék (hatjegyű számokat lehet a géppel összeadni). A kerekek úgy kapcsolódnak össze, hogy számokat lehet összeadni vagy kivonni a fogaskerekek megfelelő számú foggal történő elforgatásával: ha a legkisebb helyiérték fogaskerekét egy foggal (36o-kal) elfordítjuk, az a mozgásiránytól függően 1 hozzáadását vagy levonását jelenti a gépben éppen látható számból. Ebben a gépben is működik a tízesátvitel: ha az egyik helyiérték kereke a 9-es állásból a 0-ba fordul, akkor a következő nagyobb helyiérték kerekét egy foggal elfordítja.

A fordulatszámlálás elve
(az egyfogú kerék egy körülfordulása a tízfogú kereket egy foggal fordítja el)

 

A tízesátvitel tízfogú fogaskerekeknél

 

A fordulatszámlálás fenti módja nem új találmány. Számlálásra készített szerkezet volt az alexandriai Heron úthosszmérője az i.sz. I. sz.-ban. A szerkezetet végigtolták a megmérendő úton. Kereke áttétellel időnként egy kicsit elfordította a felül lévő vízszintes kereket, aminek a kerületén kövek voltak elhelyezve. A gördülő kerék bizonyos számú elfordulása után a fenti vízszintes kerék éppen annyit fordult el, hogy róla leesett a következő kavics. A kavicsok egy kosárba potyogtak. Az út végén meg kellett számolni az összegyűlt kavicsokat és számukat meg kellett szorozni a gördülő kerék kerületével és az egy kő leeséséhez szükséges körülfordulások számával. Így megkapták a megtett út hosszát. Ez a berendezés az első analóg-digitál átalakítóként is felfogható.