Párhuzamos feldolgozás
A párhuzamos feldolgozási lehetőségek javulását a harmadik generációs gépek részben azzal érték el, hogy több, nagy autonómiával rendelkező processzort használtak és a rendszeren belül rugalmas kommunikációt biztosítottak. Az ábra egy ilyen lehetséges megoldást mutat, amit a második generációs gépekné
l már említett Borroughs B5000-es és ennek utódja, a B5500-as alkalmazott. Az operatív tárat nyolc, egymástól függetlenül elérhető modulra (M1…M8) bontották. Ezek egy memóriakapcsoló egységen keresztül kapcsolódtak két CPU-hoz és négy IOP-hoz. A memóriakapcsoló egy telefonközponthoz hasonlóan működött: mind a hat processzornak egyidejű hozzáférést biztosított az operatív tárhoz, feltéve, hogy különböző modulokat akartak elérni. Hasonló kapcsoló áramkörök kötötték össze az input-output processzorokat a maximum 32 perifériával. Ez a szervezés lehetővé tette, hogy ennél a gépnél egyidőben több tevékenység történjen.A párhuzamosságot alacsonyabb szinten is megvalósították azzal, hogy egy CPU az egyes utasításokat átlapoltan olvasta be a memóriából vagy átlapoltan hajtotta végre azokat. Erre két módszer alakult ki:
Az ábrán egy pipeline szervezésű lebegőpontos összeadó szerkezete látható. Az összeadást négy független, egymás után végrehajtandó lépésre bontották. Ezek mindegyikét egy-egy külön egység, egy úgynevezett szegmens hajtja végre. Az egyes szegmensek az általuk előállított köztes eredményeket a következő szegmensnek adják át. A szegmensek egymástól függetlenül, párhuzamosan működnek, így mindegyikük egy másik összeadás adott részét hajtja végre. Az egész pipeline így egy adott időpontban négy különböző összeadás végrehajtásán dolgozik, a feldolgozási képessége majdnem eléri a négy párhuzamosan működő, de nem pipeline szervezésű összeadó együttes sebességét.