Mennyiségek rögzítésére sokáig használták Európa-szerte az úgynevezett rovásfákat. Ezeken már külön jele van az 5-nek, 10-nek, stb. Angliában egészen 1812-ig rováspálcán nyugtázták az adózók által befizetett összeget. A legeltető állattartásban a gazda és a pásztor elszámolása még a múlt század végén is rovásfával történt: tavasszal felvésték a fára a legeltetésre átadott állatok számát, majd a pálcát hosszában kettéhasították. Egyik fele az egyik, másik fele nyugtaként a másik félnél maradt, kizárva így a bármelyikük által elkövetendő hamisítást.

Számolásra Európában igen sokáig a római számokat használták. Gondoljunk bele, hogy hogyan lehet írásban akár csak összeadni is két római számot (bár léteztek a számolást megkönnyítő algoritmusok)! A római számokkal való osztást csak a legnevesebb egyetemeken tanították. A legrégibb európai kézirat, amiben arab számjegyek vannak, a 976-ból származó Codex Vigilianus. A helyiértékes számábrázolás első teljes európai ismertetése Fibonacci (valódi nevén Leonardo da Pisa, 1175-1250) 1202-ben megjelent munkájában, a Liber Abaci című könyvben található meg. Az ismertetés ellenére nem terjedt el gyorsan az új számírási módszer. Az ellenszenv egyik oka – az újtól való idegenkedésen kívül – az volt, hogy sokkal könnyebben lehetett az üzleti könyveket hamisítani, ha arab számjegyekkel írták: elég volt egy nullát a végére írni, és máris tízszeresére nőtt az ottlévő szám. Sőt, a nullát könnyű volt hatosra vagy kilencesre javítani. Ilyenfajta csalást a római számokkal nem lehet elkövetni. Firenzében 1299-ben rendelettel is megtiltották az arab számok használatát!

A haladást azonban nem lehetett megállítani. Az arab évszámmal ellátott első pénzérmék megjelenési éve néhány országban: Svájc — 1424, Ausztria — 1484, Franciaország — 1485, Németország — 1489, Anglia — 1551, Oroszország — 1654. Az első nyomtatott könyv, amelyben arab számokkal számozták az oldalakat, 1471-ben jelent meg. Luca Pacioli (~1445-1517) 1494-ben kiadott Summa de aritmetica geometria proportioni et proportionalitá című összefoglaló jellegű műve (az első, matematikai tárgyú nyomtatott könyvek egyike) már következetesen arab számjegyeket használ.

A 10 nevezőjű törtekkel való számolás módját már 1427-ben leírta Al-Kaski A számítások kulcsa című művében, de ismeretei nem váltak közkinccsé. 1585-ben jelenik meg Stevin flamand mérnök La disme (A tizedes egység) című könyve, ami részletesen ismerteti a tizedes törtek lényegét, a velük való számolás módját és alkalmazási lehetőségeiket. A tizedesvesszőt Kepler (1571-1630) vezeti be, a tizedespontot pedig Napier (1550-1617). Kepler munkatársa, Bürgi írta úgy először a tizedes törteket az 1592-ben megjelent Arithmetika című könyvében, ahogy ma is írjuk.