Előszó

Ez egy kísérleti jegyzet. Kísérleti tartalmilag, ugyanis Halassy dr. könyvein kívül az adatmodellezés és tervezés három szintjével nem megfelelően, vagy egyáltalán nem foglalkoznak a felsőoktatásban a kollégák. Kísérleti formailag is, amennyiben most először írok ún. multimédiás jegyzetet. Ez utóbbi mivoltánál személy szerint én fontosabbnak tartom a belső ugródeszkákat és azt, hogy a jegyzetnek több síkja van, különböző fokozatokban különböző mélységben tárgyalja az anyagot. Remélhetőleg ez elősegíti az anyag hatékonyabb megértését és elsajátítását, amelyet a multi-médiás elemek illusztrálnak.

Ez a jegyzet szól azoknak, akik az adatmodellezés, adatbázistervezés (nemcsak mint a vállalati, hanem bármilyen információs rendszer) alapjaival és munkafogásaival szeretnének foglalkozni. Rajtuk kívül szól azoknak, akik általános szakmai érdeklődéssel ismerkednének a témával. Szól továbbá azoknak is, akik a hétköznapi élet néhány jelenségét szeretnék csupán megérteni, hogy tudatosabban létezhessenek korunk „információs társadalmában”.

Az anyag elég sok elvi, elméleti megfontolást tartalmaz. A felületes szemlélő azt vetné ellene, hogy evvel nem érnek semmit a piacon, mert ott a „gyorsan kódoljunk valamit, hogy működjön” hozzáállás dívik. Ez igaz, eredménye meg tragikus.

Meggyőződésem azonban, hogy hosszú távon mindenképpen megéri foglalkozni a szilárd elvi, elméleti alapozással. Karinthy megállapítása sajnos mai is időszerű: „Új Bábelt élünk, a fogalmak pokoli zűrzavarát.” A szoftverkrízis nevű jelenség egyik oka ugyanis pont kommunikációs probléma: a játékosok nem egy nyelven beszélnek.

A legtöbb rész végén található egy „Lásd még (a teljesség igénye nélkül):” rovat. Szeretném biztatni az érdeklődő hallgatókat az ott felsoroltak - vázlatosabb vagy alaposabb - tanulmányozására. Akár csak az általános érdeklődés szintjén.

Javaslom, hogy NE nyomtassák ki az anyagot, ha ez lehetséges. Egyik előnye ugyanis épp a linkek használatának lehetősége. Másrészt pedig nem kizárt, hogy (kisebb mértékben ugyan, de) a továbbiak függvényében igazítanom kell a korábbiakon is.


Lásd még (a teljesség igénye nélkül):

A további anyagokat, a baloldali menü alapján, lehetőleg sorrendben. Az anyag feltöltése folyamatos, kisebb változtatások visszamenőlegesen is történhetnek.

 

Megjegyzés

impresszum